Egyre több moldvai zene érhető már el a világhálón, s tényleg nem írni kell róla, hanem kobzán vagy kavalon játszani vagy táncolni rá. Belesodorja valamibe az embert, amit az igazi mesékből érezhetünk, amelyek bennünk, velünk születnek, noha a régiektől, az öregektől kaptuk őket.
Mindenképpen időutazás ez, csak nem az iskolákban és a könyvekben található időbe, hanem a bennünk - magunkban és társainkban, őseinkben élő időbe. A zene örvénye, még ha először idegennek érzed, akkor is magával ragad, és már rokon leszel, vér. Vagy furcsa elfeledett világok vonulnak előtted, amelyek után egyre jobban fáj, hogy nem tartozol egyik ilyenhez sem.
De azt is meg kell látni, hogy mindig az utolsó énekes, az utolsó zenész játszik, mert a huszonegyedik század áradása elsodorja az éppen látható, hallható emberek mögötti közösséget. Ezért is adnak bele mindent, mert tudják, hogy minden nap, minden este utoljára játszanak.
Hegedű és koboz
Kaval kobza nélkül
No comments:
Post a Comment